Ott álltam, a kezemben a levéllel, míg Katie oldalba nem lökött.
- Hahó! Itt vagy még?- hadonászott előttem.
- Itt- mosolyogtam rá.
Bementem, fölrohantam, betettem a levelet a párnám alá, felvettem a kezembe akadó első pulcsit, és fénysebességgel visszarohantam a többiekhez.
- Ez gyors volt!- nevettek.
- Most már legalább nem fázok!- mondtam büszkén.
Szépen lassan elindultunk, de úgy két perc után orra estem.
- Jól vagy?- segített fel Zacky, miközben a többiek kinevettek.
- Jól- motyogtam, és gyilkos pillantásokat vetettem a többiek felé. - Ezt megjegyeztem!- fenyegettem meg őket.
Megint elindultunk, de vajon mi történt? Naná, hogy megint elestem.... Most már Zacky sem bírta ki nevetés nélkül.
- Még pia sincs benned, de már nem bírsz megállni a lábadon?- kérdezte Rev, amikor már abbahagyták a röhögést.
- A franc... Nincs bekötve a cipőfűzőm!-vettem észre hirtelen.
- Nem is te lennél!- rázta meg mosolyogva a fejét Katie.
- Bekötöd?- néztem rá kiskutya szemekkel.
- Te nem tudod?- kérdezett vissza.
- Lusta vagyok lehajolni!- nyafogtam.
- Ott a pad! Tedd fel rá a lábad, és nem kell annyit hajolnod!- ajánlotta Matt. Megfogadtam a tanácsát, és gyorsan bekötöttem a cipőfűzőm, és már mentünk is tovább.
- Mindig ilyen vagy?- kérdezte mosolyogva Zacky.
- Mivel régen nem tudtam, most élem ki a gyerekkorom- mondtam vidáman.
- Miért nem volt gyerekkorod?- kérdezte, és láttam a szemébe az őszinte kíváncsiságot.
- Hosszú történet. Majd ha lesz időd, talán elmesélem- tértem ki a válasz adás elől. Nem szeretek erről beszélni.
- Nekem mindig van időm!- mosolygott.
Megérkeztünk a kocsmába, és rögtön inni kezdtünk. Persze, Katie és én csak mértékkel, de a fiúk a sárga földig leitták magukat. Annyira, hogy már azt sem tudták, hogy hol vannak. Így kénytelenek voltunk "hazakísérni őket"... Na, de mint köztudott tény, nehéz valakit úgy hazakísérni, hogy nem tudja hol lakik. Ezért ismét a mi házunkat vettük irányba. Eléggé megbámultak minket az emberek, ami nem csoda. Ki látott már öt teljesen részeg fickót, két lányra támaszkodni?
Nagy nehezen hazaértünk, Katievel már totál készen voltunk. A fiúk szinte azonnal elaludtak a ház különböző részein. Én is már nagyon fáradt voltam, szóval rögtön az ágyamhoz vándoroltam és elaludtam. Eléggé furcsa dologra ébredtem... Valaki hátulról átölelt, előttem a padlón pedig Rev és Syn aludt összekuporodva. Az első gondolatom ez volt: ezek meg hogyan kerültek ide? Erre szinte biztos, hogy sosem kapok választ. Hiszen én nem láttam, ők meg száz, hogy nem emlékeznek semmire. Aztán pedig azon járt az agyam, hogy ki akar ilyen hamar meghalni? Ki mert csak úgy, kérés nélkül az ágyamban aludni? Ráadásul velem együtt? Bocsi, de te már nem élsz... Mély levegőt vettem, és hirtelen megfordultam. Ennek az volt az eredménye, hogy a mellettem fekvő személy leesett az ágyról.
- Franc- hallottam, ahogy motyog.
- Zacky?- akadtam ki. -Ugye tudod, hogy most meghalsz?
- Mert?- kerekedett ki a szeme. -Azt sem tudom, hogy mit csináltam!
- Bemertél mászni az én szent területemre! Az ágyamban aludtál!- emeltem fel a hangom.
- Ugye nem csináltatok semmit!- hallottam meg Rev hangját a hátam mögött.
- Szét megy a fejem! Ne beszéljetek már ilyen hangosan!- zsörtölődött Syn.
- Hozok gyógyszert, de utána még beszélünk!- fenyegettem meg Zackyt.
Gyors lefutottam, kikerültem a nappaliban elterülő Johnnyt és Mattet, és berontottam a konyhába. Katie mér ébren volt.
- Milyen volt az ébredés?- kérdezte fülig érő mosollyal.
- Kezdhetsz ásni a kertben! Lesz egy hullánk!- panaszoltam.
- Na! Ne öld meg Zackyt!
- Ki mondta, hogy Zackyről beszélek? Te tudsz erről valamit?- léptem hozzá közelebb.
- Nem! Én semmiről!- tette az ártatlant.
- Akkor mégis honnan tudod?
- Na jó! Bevallom!- emelte föl megadóan a kezét. -Éjszaka téged keresett, én megmondtam neki, hogy melyik a szobád, és miután eltelt egy kis idő benyitottam, és olyan aranyosan aludtatok!- figurázta ki a végét.
- És azt tudod, hogy Rev és Syn mi a fenét keresett a szobám padlóján?- tettem fel neki a kérdést, amin még ő is meglelődött.
- Arról nem tehetek! Amikor még fent voltam, a lépcsőn aludtak!
- Hol van már a gyógyszer?- nyitott be Rev, Syn és Zacky.
- Felső fiók, jobb oldalt!- mondtam.
- Amúgy, találtam valamit a párnád alatt!- mosolygott rejtélyesen Rev, majd meglobogtatta előttem a levelemet.
- Adod vissza?!- nyúltam érte, de elhúzta.
- Ki írta?- kérdezte Syn.
- Egy élő ember- mondtam, és megint megpróbáltam elvenni Revtől a levelet, nem sok sikerrel.
- A pasid?- vigyorgott perverzen Rev.
- És ha igen? Közöd van hozzá?- és meg van a levél! -Amúgy nem, csak jó látni a döbbent arcotokat!- nevettem ki őket. Ekkor csörgött a telefonom, és én félve felvettem.
- Szia...- szóltam bele halkan.
- Zoey! Vagy ötödszörre hívlak! Mi a fenét csinálsz?- ordibált a vonal túlsó oldalán.
- Alszok?- kérdeztem vissza.
- Ne feleselj velem, vagy vissza jössz Los Angelesbe, ahol szemmel tudlak tartani! Értve vagyok?
- Értve!- sóhajtottam, és kinyomtam.
- Ki volt az?- kérdezte meg Zacky.
- Apám- mondtam kicsit mérgesen.
- Megint csak leordította a fejedet?- nézett rám Katie.
- Szokásához híven- húztam el a szám szélét.
- Biztos apád írta a levelet!- szólt közbe Rev.
- Minek írna? Ő tudja használni a telefont...- mondtam.
- Akkor valaki olyan írta, aki nem ért a telefonokhoz?- húzta fel a szemöldökét Syn.
- Ennyire érdekel, hogy kiírta?- kérdeztem kicsit idegesen.
- Igen!- vágták rá mind a ketten.
- Meg, persze az is, hogy mit írt- tette hozzá Syn.
- D.G. írta, de még nem tudom mi van benne, mert mint az látni lehet, nem bontottam még föl!- lóbáltam meg az orruk előtt, de nem kellett volna, mert Rev könnyedén kivette a kezemből.
- Akkor nézzük meg mit írt!- bontotta föl.
- Ez téged nem zavar?- kérdezte meg Zacky. -Úgy értem, azt a levelet csak neked írták, lehet, van benne olyan, amit nem kéne tudniuk.
- Nem olyannak ismerem D.G.-t, hogy beleírjon ilyesmiket- ráztam meg a fejem.
- Kedves Zoey!- olvasta föl hangosan Rev. - Azért írok neked, mert ideköltöztem Huntington Beach-re. Feltétlen látogass meg! Négyszemközt szeretnék veled beszélni! Szeretettel várlak új otthonomba, és gratulálok a koncertedhez: a te number 1 rajongód, D.G.
- Nincs benne cím!- állapította meg Syn. -Úgy hogy fogod meglátogatni, hogy nem tudod hova menj?
- Én tudom, legalábbis sejtem, hogy hol lakik -mosolyogtam rejtélyesen.
- Hol?- kérdezte mindenki kórusban.
- Gyakoroljátok a nyomolvasást, addig én meglátogatom!- mondtam, és már mentem is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése