Not ready to die! 3.fejezet

[Katie szemszöge]

Zoey csak úgy ott hagyott minket. Egyszerűen nem tudom, mi van most vele. Persze, eddig sem osztotta meg az összes titkát velem, és szerintem néhányszor hazudott is. Viszont ezt most ki fogom deríteni! Ebben biztos vagyok!
- Vigyázzatok a házra!- adtam ki az utasítást, és felvettem a pulóverem.
- Hova készülsz?- állt az utamba Rev.
- Közöd?- próbáltam elmenni mellette, de most Syn állta elém.
- Na! Mond már el!- mosolygott rám gonoszan.
- Kiderítem ki az a D.G.- válaszoltam végül.
- Megyünk veled!- mondták kórusban.
- Nem! Ti itt maradtok! Ki tudja, hogy Matt és Johnny mikor ébred föl!- tiltakoztam.
- Ha észre veszik, hogy nem vagyunk itt, akkor felhívnak, és elmagyarázzuk!- mondta Rev.
- Vagy itt hagyjuk Zackyt!- mosolygott gonoszan Syn.
- Oké! Nekem mindegy, de gyorsan, mert ha elmegy nem tudjuk követni!- mondtam.
- Megyek veletek- mondta Zacky, és végre elindulhattunk.
Zoey éppen akkor fordult be a sarkon, amikor mi kiértünk a házból. Futó lépéssel követtük őt. Mindig csak akkor indultunk utána, amikor már eltűnt a láthatárból. Így derítettük ki, hogy hova megy. Végül megállt egy hatalmas kertes háznál. A ház kétemeletes volt, halvány rózsaszín színével kitűnt a mellette lévő szürke falu házak közül. Hatalmas udvarában rengetek fa, bokor, és virág volt. A kerítés ami körbe vette körülbelül másfél méter magas lehetett. Az szépen megmunkált vasból volt, amit én már kicsit csicsásnak találtam, de a házhoz pont illett. Hatalmas ablakain jól belehetett látni, de mi mégsem láttunk bent senkit. Talán rossz a cím?- gondoltam magamba, majd valaki kinyitotta neki az ajtót. Hatalmas mosollyal átölelt valakit, a faltól nem láttuk, hogy kit. Csak arra tudtunk következtetni, hogy Zoeynál alacsonyabb, mert kicsit lehajolt az öleléskor. Váltottak néhány szót az ajtóban, de mi ebből nem hallottunk semmit. Aztán valaki az ablakhoz ment, és behúzta a függönyt. Csak a kezét láttam, ami eléggé rácosnak tűnt.
- Ennyit erről!- sóhajtott Syn.
- Lehet, hogy nem látjuk őket, de a kapu nyitva, ahogy ha jobban megnézitek az ablak sincs teljesen becsukva!- mosolyodtam el.
- Menjünk!- mondta a három fiú kórusban.
Szépen lassan bementünk, majd az ablak alá osontunk. A tervem sikerült, tisztán hallottuk a beszélgetésüket.
- Hogy vagy mostanság?- hallottunk meg egy kissé rekedtes, mélyebb női hangot.
- Én inkább miattad aggódnék!- aggodalmaskodott Zoey.
- Zoey! Mire tanítottalak én?- hang kedves volt és megnyugtató.
- A kor nem számít, annyi vagy amennyinek érzed magad, a kor csak egy érzés- sorolta.
- Pontosan!- nevetett halkan.
- De akkor is! Nem vagy te már olyan időben, hogy koncertekre járj! Akkor is, ha én is fellépek!- húzta föl magát Zoey.
- Elég legyen!- a hang határozott volt, de mégis kedves. -Nem azért jöttél, hogy engem kioktass! Vagy tévedek?
- Nem. Azért jöttem, mert valamit mondani akartál négyszemközt- ismerte be.
- Viszont ez így nem fog menni!- indult meg valamerre. Rossz érzésem van.
- Miért? Csak mi vagyunk itt.
- A házban talán igen- és puff. Elhúzódik a függöny, és mi egy mosolygós, ráncos arcú öreg nénivel találjuk magunkat szembe. Majd Zoey is megjelenik.
- Ti meg...- lepődik meg. Arcán látszik, hogy próbálja leplezni mennyire kiakadt.
- Szia...- mondtam zavartan.
- Bent kényelmesebb!- mosolygott ránk az öreg néni, aki valószínűleg D.G.
- Menjetek az ajtóhoz, és bejöhettek- mondta kicsit idegesen Zoey.
Mi némán elballagtunk az ajtóhoz, ahol már vártak minket. Hogy lehetséges, hogy lebuktunk? Pedig még zajt sem csaptunk! Lehajtott fejjel foglaltunk helyet a hófehér kanapén, majd ők is leültek egy-egy fotelbe.
- Mégis mit képzeltetek? Követtek, kihallgattok, és én majd nem veszek észre semmit?- akadt ki Zoey. -Ráadásul Matt és Johnny vigyáz a házra? Katie, ESZEDNÉL VAGY?- fordult felém.
- Sajnálom! Csak elegem volt abból, hogy mindig mindent eltitkolsz!- válaszoltam, és már a sírás kerülgetett.
- Nyugalom gyereke!- szólt közbe D.G. -Nincs semmi ok az aggodalomra!  A ház rendben lesz, Zoey lenyugszik, és minden olyan lesz, mint régen.
- Pont te mondod ezt?- Zoey már nem volt annyira ideges, de azért még érezhető volt a hangján.
- Így kell beszélned az idősebbekkel?- oktatta ki D.G.
- Bocsánat!- emelte föl megadóan a kezét. -Csak ha valami fontosat mondasz nekem, minden tövestül megváltozik, és szerintem ez most sem fog elmaradni!
- Ennyire bízik az ember a saját nagyanyjában...- vetette a szemére.
- Maga Zoey nagyanyja?- kérdezte meg Syn.
- Igen, az vagyok- mosolygott rá.
- De akkor miért szólítja D.G.-nek?- jött a következő kérdés Zackytől.
- Mert utálja, ha úgy hívom nagyi- mondta unottan Zoey.
- Viszont Zoey nem akart sosem a rendes nevemen szólítani!- sóhajtott D.G.
- Ezért kitalálta, hogy szólítsam D.G.-nek -fejezte be Zoey.
- És ez minek a rövidítése?- kíváncsiskodott Rev.
- Darling Grandma- mondták egyszerre.
- Amikor kicsi voltam csak néha látogatott meg minket- kezdte el Zoey. -Mindig levéllel üzentünk, és mint jó kislány mindig így kezdtem a levelet, amiért aztán kaptam tőle- nevette el a végét.
- Maga az apai, vagy az anyai nagymama?- kérdeztem meg hirtelen, mire mindenki rám figyelt.
- Anyai- mondta kicsit szomorkás hangon -Szegény Jasmine! Sosem láthatja, hogy mi lett a lányából!- sóhajtott.
- Talán jobb is- motyogta maga elé Zoey.
- Megkérdezhetném, hogy hogyan halt meg?- Zoey szúrós pillantásokat vetett felém, majd mielőtt még a nagyanyja szóra nyitotta a száját, megelőzte.
- Megölte...- suttogta...