Not ready to die! 11.fejezet

Zacky nagyon figyelmes. Talán túlságosan is. Evés közben folyamatosan beszélgettünk, elsősorban én kérdezgettem róla, majd fordult a kocka.
- Azt mondtad, ha lesz időd, elmondod miért nem volt gyerekkorod- mosolygott rám.
- Nem tudom. Most van időd?- kérdeztem rá.
- Van- fújtattam egyet, majd elkezdtem.
- Azt tudod, hogy apám meggyilkolta anyámat- itt bólintott egyet. -Előtte pedig szegények voltunk, nem nagyon engedhettünk meg semmit sem magunknak. A házunknak is volt egy nagy lyuk a tetején, szóval sokszor beázott. Voltak olyan napok, amikor semmit sem ettünk és alig ittunk. Nem mehettem el onnan, mintha rabláncon tartottak volna. Nem ismertem mást, csak a szüleimet. Aztán lett pénzünk, és anya meghalt. Kicsit magam alatt voltam, szóval apám pszichológushoz vitt.
- Mit jelent a kicsit?- kérdezett bele kíváncsian.
- Azt, hogyha apám nem lett volna elég éber, akkor a nagy konyha kést a szívembe döftem volna-részleteztem le neki.
- Ezt mégis hány évesen?-hangjában nem hallottam szánalmat, aminek én csak örültem.
- Tizenegy. Na szóval, ott tartottam, hogy pszichológushoz vitt. Azt mondta a doki, hogy jót tenne a környezet változás. Los Angelesbe költöztünk, ahol aztán megismerkedtem Katievel. A szülei sokáig rossz szemmel néztek rá, azért mert barátkozunk, szerintem egy kicsit még mindig pikkelnek rám.
- Miért?- kérdezte meglepetten.
- Mondjuk úgy, hogy nem voltunk szentek. De az életünk ezen szakasza hétpecsétes titok- mosolyogtam rá rejtélyesen.
- Mond el!- nézett rám boci szemekkel.
- Nem- ráztam meg a fejem nevetve. -Ha elmondanám meg kéne öljelek. És én nem szeretnélek- mosolyogtam rá.

[Katie szemszöge]

Éppen filmet néztünk Jimmyvel, amikor Syn benyitott.
- Ugye nem csináltok semmit?- takarta el a szemét.
- De csinálunk, szóval elhúzhatsz!- válaszoltam, amin Rev csak röhögött.
- El kéne menni piálni!- vetette föl az ötlete, de még mindig nem nézett ránk.
- Menjünk!- állt fel Rev.
- Hívd Mattet és Johnnyt!- mondtam, és én is fölálltam.
- Zacky és Zoey nem jönnek?- végre ránk mert nézni!
- Nekik más dolguk akadt- válaszoltam. 
- Akkor csak öten leszünk?- vonta föl a szemöldökét. 
- Igen, matek zseni!-  pöcköltem homlokon. 
Lementünk a kocsmába, ahol már Matt és Johnny vártak ránk. Kicsit unalmas volt így Zoey nélkül, de azért élvezhető. Tartottunk egy ivó versenyt, ahol én már az elején kiestem. Nem bírom a piát. Ez van. Utána én csak szakadtam a röhögéstől, mert egy idő után eléggé fura dolgokat csináltak. Tipikus részegek... Ha-ha-ha... 
Mindenki (Jimmynek hála) már táncolt rajtam kívül. Engem nem tudott belerángatni, ráadásul felfedeztem egy ismerős arcot a kocsmában. Elsőnek nem hittem a szememnek. Nem akartam elhinni, hogy ennyi év után újra látom. Még egy kicsit fürkésztem az arcát, majd amikor meg akartam szólítani, ő ugrott a nyakamba. 
- Katie!- visított a fülembe. 
- Jessica!- öleltem át. - Hogy-hogy itt?- tettem fel a kérdést, amikor leültünk. 
- Anyám még nagyon ki van bukva így tíz év után is- mesélte. -De nem szólhatott bele abba, hogy ideköltözzek- mosolygott rám.
- Annyira sajnálom, de komolyan! Ha mi nem vagyunk, akkor el sem költöztetek volna!- kértem bocsánatot. 
Áh! Ugyan!- legyintett. -Lehet, hogy az anyám kiakadt, de én baromira élveztem!- lelkesült bele. -Tudod, az az érzés, amikor szárnyalsz, az felülmúlhatatlan. 
- Viszont veszélyes is!- ráztam meg mosolyogva a fejem. 
- Azóta nem csináltam megint, mióta elköltöztünk, és szerintem most már túl öreg vagyok hozzá- sóhajtott. 
- Miért lennél?- kérdeztem ledöbbenten. -Egyszer megint csinálhatnánk a szép idők emlékére. Zoey is szerintem benne lenne...
- Apropó Zoey! Hol van most?- nézett körül. 
- Randin- válaszoltam. 
- Tényleg?- kerekedett ki a szeme. -Nem hittem volna róla, hogy valaha is randizni fog! Emlékszel? Mindig azt mondogatta, hogy ő egyedül fog meghalni a macskáival- nevetett fel. 
- Ja! De az már akkor volt durva, amikor már három macskát össze is gyűjtött- nevettem én is.
- Azok a régi szép idők! Amúgy te hogy vagy mostanság?- kérdezett rá.
- Meg vagyok- mosolyogtam. -Nincsenek tartozásaim, élem az életemet, megvan még a munkám, és szerintem rátaláltam az igaz szerelemre!- ábrándoztam. 
- Igen? És ki a szerencsés?
- Ő!-mutattam a táncoló Revre. - Józanon aranyosabb, viszont nem csak részegen ilyen vicces!- nevettem. 
- Hát...- húzta el a száját. -Innen nem fest valami túl jól, de biztos jó fej!- erőltetett magára egy biztató mosolyt. 
- Majd meghívlak a következő ivászatra, hogy még az este elején is lásd őket, ne csak a végén!- nevettem, miközben a táncoló fiúkat néztem. -Na, és te hogy vagy? Milyen volt az élet máshol?
- Jól. Most mindent újra kezdek. Már kaptam is állást egy tetováló szalonnál, de még nem tudtam házat venni- húzta el a száját- De már csak idő kérdése! Jó lenne, ha újra barátok lehetnénk, mert most kurvára egyedül érzem magam!- mondta szomorkás hangon. 
- Na, ezen sürgősen segíteni fogunk!- mosolyogtam rá biztatóan. -Holnap meddig dolgozol?
- Hatig. Miért?
- Akkor félhétkor találkozunk ugyan itt! Én viszont szerintem haza indulok, mert korán kell kelnem!- ásítottam. 
- Akkor holnap!- intett. 
- Holnap!- mosolyogtam rá, és már el is tűnt. 
Nagy nehezen rávettem arra a fiúkat, hogy induljunk haza. Revnél elhagytam őket, onnantól egyedül mentem haza. Senki sem volt otthon, csak egy cetli volt a hűtőn Zoeynak címezve. Nem olvastam el, mert nem akartam belefolyni olyan dolgokba, amiket lehet, hogy ő nem akar elmondani. 
Este nem bírtam rögtön elaludni. Forgolódtam az ágyban, és csak arra tudtam gondolni, hogy a legjobb barátnőm lehet, hogy őrült. Nem. Nem lehet. Még nem az. Kikúrálom. Kerül amibe kerül! Majd biztos örülni fog, hogy Jessicával megint elmegyünk arra a helyre, ahol igaz, életveszélyes helyzetbe is kerültünk, de szárnyakat kaptunk...

/Sajnálom, hogy ennyit kihagytam. Van egy dolog az életemben, amit az írás elé helyezek, és ez a dolog, ezen a héten ilyen sok idő vett el. Na meg volt egy betervezetlen versenyem is, a matek tanár jóvoltából... Még egyszer sajnálom, remélem nem lesz megint ilyen sokáig kihagyásom. /