Not ready to die! 14.fejezet

Sírógörcsöt kaptam. Nem akartam elhinni. Meg nem történté akartam tenni. Azt is kitörölném az életemből, hogy rátaláltam erre a helyre, csak had kapjam vissza a barátaimat! Hirtelen megcsörrent a telefonom, én meg majdnem szívrohamot kaptam.
- Ha... Ha... Haló?- dadogtam sírás közben.
- Jézusom Zoey! Hol vagy?- hallottam meg az ismerős kérdést, egy ismerős hangtól.
- Én... Ők... Ugor... Meghal...- nem tudtam értelmes beszélni, annyira féltem.
- Nyugodj meg, és mond el hol vagy!- idegeskedett.
- Nem... Ta... lálsz... el... ide... -hüppögtem, és egyre jobban rám tört a sírás.
- Akkor legalább mond el értelmesen, hogy mi történt!- végét szinte már kiabálta, amivel megrémített.
- Adjad!- hallottam meg Rev hangját a közelből. -Zoey? Katie ott van?
- Már nincs!- kész, vége, bőgni kezdtem. Nem mondhatom el neki pont most, hogy mi történt. Talán még túl részeg ahhoz, hogy felfogja, és valami nagyon-nagy hülyeséget csinálna.
- Nyugodj le, és beszélj érthetően. 
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz hülyeséget, és mire én hazavánszorgok, még mindig ott leszel a házamban, és semmilyen kért nem teszel se magadban, se a házban!
- Megígérem, csak nyögd már ki, hogy mi történt! Katie jól van, ugye?- nem válaszoltam. -UGYE?- kérdezte meg két perc után, és jól hallható volt a hangján, hogy kétségbe van esve, és a sírás kerülgeti. Körül néztem. Vártam a csodát, hogy előbukkannak, és minden rendben lesz, de nem. Helyettük viszont újra megpillantottam a fehér ruhás nőt. Hívogatott. Csalogatott, hogy ugorjak be. Megráztam a fejemet. -Zoey válaszolj már!- üvöltött Rev.
- Visszahívlak- mondtam, és kinyomtam. Előbb kiderítem, hogy ki ez a nő.
Lebegett a víz fölött, és egyre csak csalogatott. Én minden egyes alkalommal megráztam a fejemet, jelezve, hogy én ezt nem akarom. Végül megszólalt. A hangja bársonyos volt, de alig halható.
- Ők már odavesztek. Élnéd tovább az életed úgy, hogy nincsenek?- igaza volt. Képtelenségnek tartottam, hogy nélkülük, legalábbis Katie nélkül éljek, és úgy tegyek, mintha sosem léteztek volna. Már majdnem ugrottam, amikor kiabálásokat hallottam.
- Zoey! Meg ne tedd! Élünk és virulunk!- hallottam Katie hangját.
- Itt vagyunk a parton!- mondta Jessica. Lenéztem, és tényleg ott voltak. A fehér ruhás nő dühös arckifejezést vágott, majd eltűnt az éjszakában.

[Katie szemszöge]

A vízben landolva azonnal valami beljebb kezdett húzni. Különféle vízi növények voltak. Kinyitottam a szemem, és homályosan megláttam Jessicát, ahogy eszméletét vesztve körül fonják az ugyan olyan növények. Ahogy bírtam, úgy törtem ki a növények fogságából, majd Jessicát is kiszabadítottam. Kivonszoltam a partra, és megpróbáltam újraéleszteni. Hogy is kell? Úhh.. Meg van! Orron át lélegeztettem, majd a szívét kellett masszírozni. De nem olyan gyengéden. Két bordáját is eltörtem, mire elértem a kívánt hatást. Egy hatalmasat fellélegzett, és köhögni kezdett. 
- Mi történt?- kérdezte, amikor abbahagyta végre a köhögést.
- Leugortál, utánad ugrottam, elvesztetted az eszméleted, újraélesztettelek- foglaltam össze. -Zoeynak igaza volt- fújtattam. -Életveszélyes ez a hely. Többet nem jövünk. Okés?- néztem rá.
- Rendben- bólintott.
Ekkor kiáltást hallottam. Valami olyasmit, hogy Zoey válaszolj már! A hangot azonnal fölismertem. Rev volt az. Most azt hiszik, hogy meghaltunk? Mondjuk, teljesen jogos az aggodalom. Én sem hittem még el, hogy túléltük.
Azt figyeltük, hogy mi történik. Zoey is ugrani készült. Franc.. Vajon most is csak azt a nőt látja, mint amikor elütötték? Vagy önakaratából ugrik? Ezt mindjárt megtudjuk.
- Zoey! Meg ne tedd! Élünk és virulunk!- kiáltottam föl. Azonnal megtorpant.
- Itt vagyunk a parton!- üvöltötte föl Jessica.  Meglátott minket. Már egyáltalán nem akart ugrani.
- Jaj, istenem! Úgy aggódtam értetek! És most már ezt Revékre is átragasztottam- kiáltotta le nekünk.
- Telefonon beszéltél vele?- kérdeztem.
- Igen, miért?
- A kiabálását még itt is hallottuk!- nevettem. - Elindulunk fölfele, addig mond meg nekik, hogy nincs semmi ok az aggodalomra!

[Zoey szemszöge]

Élnek. Gyorsan visszahívtam Revet.
- Mond el mi történt!- parancsolt rám kétségbe esett.
- Előröl, vagy csak a végkimenetelt akarod hallani?- kérdeztem rá.
- Előröl!
- Na akkor! Kezdjük ott, hogy Jessica és Katie majdnem meghaltak.
- MI? UGYE NEM?- szegény. Inkább behadarom a végét.
- Élnek és virulnak!- nyugtattam meg.
- Hál' istennek- sóhajtott. -Ott vannak veled?
- Konkrétan igen, csak ötven méterrel arrébb- húztam el a számat.
- A hangsúlyból ítélve, jobb, ha meg sem kérdezem, hogy mit csináltatok!- nevetett.
- Azt megköszönném! Maximum két óra, és otthon vagyunk. Csá!- nyomtam ki.
Leültem, és vártam, hogy felérjenek. Nem tudom mennyi időbe tellett, de végre fölértek.
- Istenem úgy aggódtam értetek!- öleltem át őket.
- Vigyázz!- szisszent fel Jessica. -Első utunk a kórházba vezet.
- Mert? Valami történt?- kezdtem el aggodalmaskodni.
- Muszáj volt eltörnöm néhány bordáját, hogy újra éledjen- húzta el a száját Katie.
- Akkor siessünk!- mondtam, és elindultunk a kocsi fele.
Kicsit sokkal gyorsabban hajtottam a kelleténél, Katie többször meg is jegyezte, hogy nem kell még egy halálközeli élmény erre napra. Szerencsére nem volt. Jessicát bevittük a kórházba, ahol azonnal ellátták, és egy hétig még benn marad szegény.  Onnan egyenesen haza mentünk. Éppen nyitottam volna be, de az ajtó nem mozdult. Na még egyszer! Nem értem el vele valami sokat. Elkezdtem mint az őrült nyomni a csengőt, de mind hiába- csütörtököt mondott. Akkor most jön a bevált módszer- teljes erőből rugdalni kezdtem az ajtót. Az utolsó rúgásom már nem az ajtót érte, hanem azt a szerencsétlent, aki kinyitotta.
- Mondtam, hogy ez lesz!- nevetett Zacky, Katie meg már rohant is Revhez, aki erősen fogta a sípcsontját.
- Miért nem nyílt az ajtó?- kérdeztem meg.
- Ezért!- mondta, és az előttem fekvő Synre mutatott, aki éppen aludt. -Eltorlaszolta, és az istenért sem akart felkelni. Amúgy hol voltatok?
- Pont ott- válaszolta Katie. -De többé nem megyünk. Jessicát is épphogy újra tudtam éleszteni!
- Mi van?- akadtak ki egyszerre.
- Nem lehetne halkabban? Éppen aludnék...- morgott Syn.
- Amúgy hol van Johnny és Matt?- néztem körül.
- Matt a konyhapadlón alszik, Johnnyt meg passzolom- mondta Rev.
Ezzel azonnal a szobámba futottam, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e. Amikor kinyitottam az ajtót, legszívesebben azonnal megöltem volna Johnnyt. Ugyanis benne aludt.
- Kész, vége! Holnap veszek egy új ágyat!- jelentettem ki a lépcsőn lefele menet. 
- Mi?! Nem! Nincs rá pénzünk!- akadt ki rögtön Katie.
- Minek neked új ágy?- kérdezte Rev.
- Katie, nekem van, és azért kell, mert már kétszer is megszentségtelenítették!- panaszkodtam, mire értetlenül néztek rám- Johnny ott alszik!- forgattam a szemeimet.
- Minek van ott az a "kétszer"?- értetlenkedett Zacky.
- Talán elfelejtetted, hogy te is benne aludtál egyszer? Tudod, azért nem ihattál alkoholt- emlékeztettem.
- Tényleg!- csapott a homlokára.
- Hát Zakcy, téged sem az eszedért szeretnek!- nevette ki Rev. Ezt Zacky csak egy bemutatással díjazta.
- Na! Ebben a házban nem mutatunk csúnyákat, nem cigizünk, és nem káromkodunk!- mondtam. -Bazd meg otthagytam a telefonom!- tapogattam végig a zsebeimet.
- Ennyit a káromkodásról- mosolygott rám Zacky.
- Én vagyok a ház ura, rám nem érvényesek a szabályok!- nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Hé! Én is ugyanúgy füzetem a házat, mégsem engedsz dohányozni!- méltatlankodott Katie.
- Te betartod azt a szabályt, én meg azt, hogy meg se próbáljam bekapcsolni a gáztűzhelyet!
- Az nem szabály, csak a konyhában ön és közveszélyes vagy, ezért nem csinálhatod- oktatott ki.
- A főzésről jut eszembe... Nem holnap van 13.-a?- kérdeztem meg.
- Basszus tényleg!- csapott a homlokára Katie.
- Szép! Ezt elfelejteni!- röhögtem ki.
- Mi van 13-án?- kérdezte Zacky.
- A szülinapom!- mondta idegesen Katie.
- Ezen meg mit idegeskedsz?- ölelte át Rev.
- Azon idegeskedek, hogy a szüleim is itt lesznek! Hajnalban el kell mennem bevásárolni, aztán az egész délelőttöm a főzéssel fog elmenni, majd hallgathatom a szüleim unalmas dumáját, meg azt, hogy miért nincsen barátom, amire én csak azt tudom felelni, hogy már van, és egy rocksztár- hadarta be.
- És itt mi a probléma?- kérdezte Rev.
- Az, hogy elkezdi majd taglalni, hogy hány rocksztár halt már meg túladagolásban, és egyéb dolgokban idő előtt, és ekkor fog elfogyni a türelmem, és elküldöm őket a...- nem fejezte be a mondatot, mert szúrósan néztem rá. Eléggé csúnya lett volna a vége. 
***
Másnap reggel Katienek az volt az első dolga, hogy kipaterolja a fiúkat a házból. Kivéve Revet,  mert szerencsétlen megemlítette, hogy szívesen találkozna a szüleivel. Szegény... Ki fogják készíteni. 
Miután bevásárolt, kettőnket befogott krumplit pucolni, mondván azt nem lehet elrontani. Miután kifaragtunk egy krumplit, (mit ne mondjak, megszállt az ihlet) minket is eltiltott a ház közeléből, és csak ebédre mehettünk vissza. Én addig elmentek Zackyhez, és megnéztünk egy filmet. Persze előtte jól kiröhögött a krumpli miatt. 
- Röhögj ki nyugodtan! Majd ha házasok leszünk te főzöl, és kész!- vágtam be a durcát. 
- Én legalább tudok főzni- nevetett tovább. 
- Bocsánat, hogy nem híres szakács vagyok, hanem csak egy énekes!- duzzogtam tovább, mire közelebb jött, és megcsókolt. 
- Aranyos vagy, amikor duzzogsz- mosolygott rám. 
- Majd nem leszek aranyos, ha....- kezdtem el, de egy újabb csókkal belém fojtotta a szót. 
Nem volt már tovább kedvem duzzogni, hanem elfeküdtünk a kanapén, és néztük a filmet.