Not ready to die! 8.fejezet

Szépen lassan elindultam hazafelé. Éppen egy zebrán mentem át, amikor hirtelen megakadt valamin a szemem. Egy nőt láttam, akinek hosszú barna haja volt, a szeme fehér volt, és a semmit pásztázta. Ruhája a térdéig ért le, a szél néha bele-bele kapott az aljába. Mezítláb volt. Teljesen kitűnt az őt körül vevő emberek közül. Mégsem vette észre senki rajtam kívül. Egy hosszú dudálás, a nőt elfújja a szél. A következő pillanatban a kórházban fekszem...

[Katie szemszöge] 

Egy fárasztó munkanap után izgatottan megyek haza. Vajon Zoey megölne, ha az ő véleményét kérném ki a ruhával kapcsolatban? Az biztos, hogy a szekrényemben lévő összes ruhát felfogom próbálni, hogy megtaláljam a tökéleteset! Már hallom is ahogy mondja: "Katie! Sokkal könnyebb, és egyszerűbb megoldás a tökéletes ruhához, ha elmész egy boltba, és kikéred az eladó véleményét, nem pedig az én agy sejtjeimet irtod ezekkel a vackokkal!" Sosem szeretett válogatni. Mindig azt mondja, hogy neki megvan a saját stílusa, amit az isten kedvéért sem változtatna meg. Képes lenne az utcai ruháiban beállítani a világ legelőkelőbb étteremébe is. 
Viszont amikor haza értem, ő nem volt sehol, a telefon meg egyfolytában csörgött.
- Zoey! Mond, hogy te vagy az!- hallottam meg Zacky aggódó hangját.
- Sajnos Rómeó nem talált, Katie vagyok. Miben segíthetek?
- Már olyan 11 óta próbálom elérni Zoeyt, de még a mobilját sem veszi föl!
- Mi van?- akadtam ki. -Keresni kerested valahol?- kérdeztem meg rögtön.
- Elmentem a stúdióba, ahol a felvétele volt, de azt mondták rég hazament- már ő is egyre jobban aggódott, ha ez lehetséges.
- Máshol voltál még?- agyamban közben lepörgettem a lehetséges helyeket, ahova elmehetett.
- Elmentem D.G.-hez, mert ha nála nincs, akkor talán tudja hol van, de nem találtam otthon.
- Várj! Tíz perc múlva találkozunk D.G házánál!- nyomta ki.
Eltettem egy nehéz könyvet, és a kényelmes edzőcipőmet lecseréltem az utálta magassarkúmra. Ki tudja mire lesz ott szükség. Szinte futó lépésben tettem meg az utat (már amennyire a cipőm engedte) amikor odaértem már Zacky is ott volt.
- Be van zárva a kapu?- kérdeztem meg, de meg sem vártam a választ, feszegetni kezdtem a zárat. Sajnos zárva volt.
- Most mi lesz?- nézett rám kétségbe esetten Zacky.
- Nem olyan magas ez a kerítés...- ezzel levettem a magassarkúm, és a kezébe adtam. -Fogd, ha átértem csak akkor add vissza!- utasítottam, és átmásztam a kerítésen.
- Te betörsz D.G. házába?- kérdezte kikerekedett szemmel.
- Nem érted? D.G. mindig mindenről tud. Nem tudom hogy csinálja, de ez most jól jön nekünk. Előre tudta mi fog történni Zoeyval, és most vele van. Viszont azt is tudta, hogy eljövünk ide, és keresünk valami nyomot, hogy megtudjuk hol vannak...
- És ha mázlink van, akkor hagyott valamit, hogy könnyebb legyen a dolgunk!- fejezte be helyettem a mondatot.
- Pontosan!- mosolyogtam rá, és ő is átmászott. -Elsőnek a külső részt kutatjuk át, de ha nem találunk semmit, kénytelenek leszünk betörni- magyaráztam.
Fél órás keresés után beláttuk, a nyom nem kint van elrejtve. De nem is a háznak azon részén, ahol már jártunk...
- Katie! Itt van egy csapóajtó!- integetett Zacky a kert túlsó végéből. Oda futottam, és megdöbbenve láttam, hogy tényleg van ott egy csapó ajtó, amit eddig műgyep takart.
- Ki is tudod nyitni?- néztem rá, de ő csak a fejét rázta.
- Be van szorulva.
- Akkor most megszabadulunk a magassarkúmtól!- mondtam, majd letörtem az említett tárgy sarkát. Majd a pár másik felének is. Ez egyiket odaadtam Zackynek, aki csak furán nézett rám. -Ha be van ragadva, akkor ki kell feszíteni!- ekkor csörgött Zacky telefonja. Felvette, és kihangosította.
- Se Katie, se Zoey nincs a házukba!- hallottam meg Rev hangját.
- Én itt vagyok!- válaszoltam.
- Ti meg mit csináltok ketten?
- Zoeyt keressük, miközben magánlaksértést követünk el- mondta Zacky.
- Zoey hol van?
- Ha tudnánk, nem keresnénk!- feleltem most én.
- Hol vagytok? Segítek!
- Most a házunknál vagy?- érdeklődtem.
- Igen.
- Figyelj! Az ereszben van egy pótkulcs! Menj be, az ajtó mellett jobbra van egy fekete tornacsuka. Azt hozd el D.G. házához!- adtam ki az utasítást, és kinyomtam a telefont. -Addig mi megpróbáljuk ezt fölfeszíteni!- mosolyogtam Zackyre.
Hát, sajnos nem sikerült kinyitni a csapóajtót, amíg Rev ide nem ért. Ő is átmászott a kerítésen, és megpróbáltuk meg csinálni, hogy mi Zackyvel alul feszítjük, amíg Rev fölül húzza. Ez végre bevált. Kicsit szusszantunk, miközben elmeséltük Revnek, hogy miért is vagyunk itt pontosan.
- Te honnan tudsz ilyen ügyesen betörni?- kérdezte tőlem mosolyogva Rev.
- Tudod, ragad valami az emberre, ha az apja FBI-os- válaszoltam higgadtan, amin ők elképedtek.
- AZ APÁD FBI-OS?!- akadtak ki.
- Ja- rántottam meg a vállam. -Most viszont menjünk le, mert jobb lenne minél előbb megtalálni Zoeyt!
Hölgyeké az elsőbbség alapon én mentem le elsőnek. Meglepetésemre márványpadlóra érkeztem. Egy kicsit nyújtózkodtam, de sikeresen elértem a villanykapcsolót is. A falak gyönyörűek volta, mintha egy festmény lett volna az egész. A szoba másik végében egy csigalépcső volt, gondolom a ház egyik lezárt szobájába vezet.
- Gyertek már!- intettem a fiúknak, és futni kezdtem.
Csak a lépcsőnél álltam meg, és vissza nézem. Már ők is ide tartanak. Felmásztunk a lépcsőn, és egy másik szobába kerültünk. Az a szoba nem volt olyan szép, mint az előző, viszont sokkal több dolog volt benne. Családi képek, néhánynak már a vége megégett, vagy elrongyolódott. Viszont volt egy, amin megakadt a szemem: Zoey volt rajta olyan kétévesen egy nő karjaiban- gondolom az anyjáéban- az apja kettejüket ölelte át széles mosollyal az arcán. Viszont a nő... A nő az nem mosolygott. Rideg, megkeményedett vonásai szinte engem is megrémítettek. Kirázott a hideg...
- Jól vagy?- kérdezte meg Rev. Gondolom észre vette, hogy megborzongok.
- Igen, csak... Valahogy nem így képzeltem el az anyját. Mintha szerepet cserélt volna az apjával...- gondolkodtam el.
- Hé! Találtam valamit!- mondta Zacky, és egy cetlit tartott a kezében. -Az áll rajta, hogy hallucinálás, szellem képzelés, első nap a kórházban, és a mai dátum.
- MI???- kaptam ki a kezéből. Jól megnéztem, és tényleg ez volt rá írva. Megfordítottam. "Kezd megőrülni... " A lapot azonnal kettétéptem, nem mutattam meg nekik. -Irány a kórház!- mondtam, és villámgyorsasággal lefutottam a lépcsőn, egészen a csapóajtóig. Ugyanis nem tudtam rajta kimászni. -Valaki tartson bakot!- Rev azonnal megtette amit kértem. 
Ők ketten segítség nélkül kitudtak mászni, én pedig mint az őrült futottam a kórházba. A fiúk kicsit lemaradtak, de nem érdekelt. Ha Zoey tényleg kezd megőrülni, akkor kell ellene valamit tennem. Biztos tudok rajta segíteni! 
A kórházban rögtön megmondták melyik szobában van, de azt nem, hogy mi történt. A szoba előtt D.G. ült, kezében egy képpel. Az arca könnyes volt, sírt. Amikor észrevett rám mosolygott, és letörölte a könnyeit. 
- Tudtam, hogy rátalálsz arra a szobára...- hangjában mérhetetlenül nagy szomorúságot éreztem. 
- Mi történt?- kérdeztem rá. 
- A zebra közepén megállt, és elkezdett hallucinálni. Elütötték...
- De, ugye jól van? Nem halt meg?- rohamoztam meg a kérdéseimmel. Ekkor befutott a két fiú is. 
- Most jól van, csak alszik- válaszolta higgadtan. A szobából valaki kilépett. Haja őszülő félben volt, arcán a megkeményedett vonások azonnal megrémítettek. Egy darabig nem ismertem fel, de aztán beugrott: ő Zoey apja...