Not ready to die! 18.fejezet

Eltelt egy hét. Majd még egy. Lassan egy hónap is. A keresésnek semmi eredménye. Az egésznek az-az egyetlen egy pozitívuma, hogy Jessica még nem bukott le. Pedig egyszer majdnem megtalálták. A szomszéd meglátta az ablakból és jelentette a rendőröknek. Nem tudom, hogy hogyan csinálta, de D.G. házát egyszerűen még átkutatni se merték. Viszont a fiúk... Fogalmazzunk úgy, hogy utálnak. De csak engem. Néha felhívnak, és abban reménykednek, hogy Katie veszi fel. Ha tudnák, hogy hol van most! Még jó, hogy sosem vett ki eddig szabadságot. Még egy hetet büntetlenül hiányozhat a munkahelyéről. Én rendszeresen bejárok a stúdióba, sajnos a hegedűs számról teljesen lemondtam. Majd a következő albumon talán rajta lesz. Ha addigra egyenesbe jönnek a dolgok. 
Már csak három nap. Éppen felvételre indultam, amikor csörgött a matávos telefon. Gyorsan visszarohantam és felvettem. 
- Igen?- szóltam bele. 
- Hol marad eddig Katie?- hallottam meg Rev hangját.
- Pont ott- vágtam rá. -Bocs, de nem mondhatom el.
- És te mégis mit csinálsz? Miért nem mehetünk el meglátogatni?- na ez a kérdés váratlanul ért. 
- Mintha annyira akarnátok- válaszoltam egy kis sokk után. Mivel erősen hallgatott, folytattam. -Felhívjátok ezt a hülye telefont azzal a reménnyel, hogy Katie veszi fel, de amikor meghalljátok a hangomat rögtön kinyomjátok! Ez az első alkalom, hogy nem ennyiből állt a beszélgetésem veletek!- mondtam egyre hangosabban. 
- Te sem keresel minket!- vágott vissza Rev.
- Nekem meg van rá az okom. Nem akarlak olyan dolgokba keverni titeket, amihez alig van közötök és kockára kéne tenni érte a karriereteket. Mielőtt megkérdeznéd igen, most éppen egy ilyen dolog kellős közepén vagyunk Katievel. Csak azért csináljuk ezt, vagyis azért nem kereslek titeket, mert akaratlanul is belekevernélek titeket, amit nem akarok!- hadartam be.  
- Hát, akkor szia!- mondta mérgesen és kinyomta.
Egy darabig még ott álltam sokkhatásban, majd annyira mérges lettem magamra, és egy nagyon kicsit rá is, mert szembe állított az igazsággal, hogy széttört a kezemben a telefon.  Hát ezt sem fog többé csörögni... Katie meg fog ölni, ha megtudja! 
Minden kedvem elment attól, hogy bemenjek a stúdióba, úgyhogy beteget jelentettem. Magam voltam és a gondolataim. Bántott, hogy akkor úgy váltam el tőlük. Zavar, hogy nem kérhetek bocsánatot, mert akkor olyan lenne, mint régen. Minden nap itt enné őket a fene, nekem meg a szemükbe kéne hazudnom mind Jessica, mind Katie hol létéről. Fáj, hogy már több mint egy hónapja nem láttam Zackyt és ő se hívott fel még véletlenül sem. Ennek két oka lehet. Vagy annyira megutált, hogy már soha többé nem akar látni, vagy bízik bennem és így próbálja megkönnyíteni a dolgomat. Legalább ő nem nehezíti meg a dolgomat. 

[Katie szemszöge]

Már egy hónapja keressük, de semmi nyom. Semmi. Az ég világon semmi. 
Apámmal és két munkatársával vagyok itt. Addig meg van, hogy a házból indult. Ott még mindig meg vannak a vérnyomok. Aminek műnek kéne lenniük, de nem az. Vagy tényleg ennyire bolond, vagy az igazi történet teljesen más, mint ahogy elképzeltük. Az egész háza átkutattuk, de semmilyen átjáró, titkos kamra, lezárt szoba. Egyszerűen semmi. Ott nem bújhatott el. Az erőt is átnéztük. Az ott legalább addig eljutottunk, hogy valakinek az első útja a tisztáson lévő táborozó helyhez vezetett. Onnan pedig miattunk sürgősen tovább állt. Viszont nyomok nincsenek sehol sem. Csak az, hogy égett a tűz, amikor odaértünk. Már csak egy hét, viszont abból a visszaút egy egész napot kivesz. Ha legalább valami lábnyomot, vagy egy ujjlenyomatot találnánk!
- Katie!- szólt nekem Fred, apa egyik munkatársa. -Van valami fejlemény!- azonnal odarohantam. éppen két táborozni készülő lánnyal beszélgetett. 
- Mi az?- kérdezem izgatottan.
- A lány Emily Fischer- mutatott a fekete hajúra, aki megszeppenve állt és bólogatott. 
- Milyen információval tud szolgálni?- néztem rajta végig. 
- Hölgyem, mi minden évben itt táborozunk, de eddig mindig jobb oldalt volt a tűzrakóhely, tíz méterre a mostani helyétől- mondta bizonytalanul. Én kimérten elmentem a betájolt helyre, ahol a fű között kivehető volt a fekete szén. 
- Eddig azt hittük, hogy a szél fújta ide, de akkor máshogy állunk...- motyogtam magamban. Átmentem a mostani helyére, és egyszerűen belenyúltam. -Egy gyűrű!- vettem ki az említett tárgyat. Gravíroztatva volt, csak nem angolul. Spanyolul volt, én meg utáltam azt a nyelvet, az iskolában is mindig pont hogy meg volt a kettesem belőle. -Fred! Tudsz spanyolul?- kérdeztem meg, mire megrázta a fejét. 
- Bocs, eléggé régen tanultam!- mentegetőzött. 
- Akkor ezt most elvisszük- motyogtam, és betettem egy bizonyítékos tasakba. Aztán tovább vizsgáltam. Erősebben benyomtam a talajt, az meg egy kicsit beomlott. Ezúttal egy pisztolyt vettem elő. -Ez meg mi?- vizsgáltam meg közelebbről. -Na, ez nagyon rajonghatott a spanyolért- jegyzem meg, amikor meglátom ugyanazt az írást belekarcolva. Ez is megy be egy tasakba. -Holnap felássuk ezt a területet!- emeltem fel a hangom, hogy Fred jól hallja. -A táborozást erre a hétre felfüggesztjük- mondtam a két lánynak címezve.
- Miért? Mi is történt pontosan?- kérdezi az eddig szótlan szőke lány. 
- Szigorúan titkos FBI-os nyomozás folyik- válaszolja Fred és megmutatja a jelvényét. -Én nem ütném bele az orromat, ha nem ez lenne a munkám. 
- Elég a bájcsevejből, ezeket ki kell vizsgálni!- lengetem meg a tasakokat. 
- A golyót is megtaláltad?- kérdezi Fred, mikor meglátja a pisztolyt. 
- Azt elfelejtettem megnézni!- csapok a homlokomra, majd újra a földbe mélyesztem a kezem. 
- Na látod! Ezért vagy te egy szimpla újságíró, és nem FBI-os!- nevet ki. 
- Még egyszer szidod a munkámat meghalsz!- fenyegetem meg. Amióta itt vagyok csak azt hallom tőle, hogy milyen szar lehet újságírónak lenni egy magazinnál. És kedves apámnak hála, mellé osztott be! Ezt még meghálálom neki az fix! 
Nem találtam meg a golyót, ezek szerint nem sík hülye a az, aki elrejtette. Bementünk a laborba, ahol leadtuk vizsgálatra a tárgyakat. Aztán megkerestem apámat, hátha végre megtudják mondani, hogy igazi vagy művér. Eddig nem fektettünk rá nagy hangsúlyt, olyan két napja küldtük be vizsgálatra. Amikor megtaláltam homlokát ráncolva nézett egy papírt. 
- Megjött?- kérdezek rá, mire csak bólint egyet és a kezembe nyomja a papírt.
Igazi. Ráadásul megegyezik Jessica anyának vércsoportjával. Ezek szerint mégsem azért csinálta, hogy Jessicának rossz legyen. Nem, nem az anyja akart rosszat. Valaki más, aki kihallgathatta a beszélgetést, és így mindkettőjüktől egyszerre tudott megszabadulni.

[Zoey szemszöge]

Délután Katie felhívott és értesített a fejleményekről. 
- Mit tudtatok meg?- kérdeztem. 
- Képzeld! A vér NEM MŰ! Ismétlem NEM MŰ!- ledöbbentem. -Nagy valószínűséggel nem csak beállította a gyilkosságot, hanem megölték. Van is egy tippem, hogy hol a test, de csak holnap fog kiderülni, hogy jól tippelek-e. Viszont találtunk egy gyűrűt és egy pisztolyt, amire ugyanaz van írva. Csak az a baj, hogy spanyolul, és mielőtt lefordítanánk ujjlenyomat után nézünk rajta. Nagy valószínűséggel csak azután fog kiderülni, hogy mi is történt, miután én visszamentem. Kifutunk az időből. Ott mi van?- kérdezett rá.
- Hát, még mindig utálnak. De téged mielőbb hazavárnak- mondtam szomorkásan. -Most elmegyek, elmondom Jessicának a hírt. Szia!- nyomtam ki. 
Futó lépéssel közelítettem meg D.G. házát, de volt egy pillanat, amikor megtorpantam, és visszafordultam. Nem, nem azért, hogy nem merem neki megmondani, hanem mert megláttam valakit. Pontosabban valakiket. Az srácok. Pechemre megláttak engem. 
- Hé! Zoey! Hova menekülsz?- kiabálta Matt, mire megfordultam. Oda futottak hozzám, de én egyszerűen átnéztem rajtuk, és az eredeti úti célom felé vettem az irányt. 
- Most mi van?- kérdezte Syn, mire felment bennem a pumpa. 
- Hogy mi van?- kérdeztem vissza idegesen. -Az van, hogy kurvára nem hiányzik most a társaságotok!- mondtam mérgesen. Most igazat mondtam. Egy szörnyű hírt kell közölnöm a barátnőmmel, erre megjelennek és a bűntudatom egyre nagyobb és nagyobb lesz. 
- Zoey, nyugodj meg!- fogott le Zacky, mert úgy néztem Synre, mint akinek a legnagyobb vágya, hogy szétverje a fejét. 
- Te ne nyugtassál!- ráztam le magamról és szembe fordultam vele. - Mennem kell- fújtam egy nagyot, hogy lenyugodjak. -Sürgős dolgom van, Katie még nem ért vissza, egy darabig még nem is fog, a matávos telefont meg ne hívjátok, nem értek el vele semmit, majd szólók, ha lesz új- hadartam be lesütött szemmel, majd elindultam faképnél hagyva őket. 
- Várj!- kapott utánam Rev, én padig szembe fordultam vele. Szemében aggodalom tükröződött. -De Katie ugye jól van? 
- Persze, csak egy nagyon fontos dolgot kell elintéznie- mosolyogtam rá, mire megkönnyebbült. -De ha most megbocsátasz, mennék a dolgomra- mondtam, mert mér mindig nem engedett el. 
- Nem. Most elmondasz nekünk mindent, nem érdekel mi lesz utána- nézett rám komolyan Matt. 
- Azt leshetitek! Katie megölne, ha belekevernélek titeket!- tiltakoztam. -Megígértem neki, hogy nem teszem- mentegetőztem, de nem engedett el. -Rev, ha nem engedsz el, esküszöm megharaplak!
- Engedd el, mert tényleg megteszi!- hallottam meg a hátam mögül D.G. hangját.