Not ready to die! 20.fejezet

Álmatlan éjszakám volt. Amikor felkeltem még vagy egy órán keresztül fetrengtem az ágyban. Nem akartam elmenni innen. Most olyan jó volt. Felidéztem azt a pillanatot, amikor arra keltem, hogy Zacky átölel. Akkor megijedtem, most pedig vágyom rá. Alig lehettünk együtt. Az úgy két hónapos járásunkból egy hónapig nem is találkoztunk. Ez idegesített. Aztán átfutott az agyamon az a pillanat, amikor elmondja, hogy a hátam mögött próbált rólam kideríteni valamit. Az fájt. Így buktatta le magát, hogy ő sem bízik bennem. Ha bízott volna, megvárja, míg magamtól mondom el. Viszont abban igaza van, hogy már rég el kellett volna mondanom. Csak az-az eskü, amit akkor tettünk Katievel... A bűntudat, hogy elárulom, az jobban nyomaszt, mint a mostani helyzetem. Ideje felkelni.
Hangosan trappolok le a lépcsőn. Katie már a konyhában van. Éppen palacsintát süt. Mivel nem vesz észre körül nézek. Meg van terítve, és ha jó vagyok matekból, akkor pontosan négy személyre.
- Kit vársz?- teszem fel a kérdést.
- Egyedül nem várok senkit- vágja rá. - MI várunk valakiket.
- Pontosan kiket?- vonom fel a szemöldökömet, miközben fölülök egy pultra.
- Mindjárt itt lesznek, szóval jó lenne, ha felöltöznél- néz a szemembe szigorúan.
- Minek? Nem vagyok jó a pizsamámban?- nézek végig magamon. Fekete macis pizsama kis szívekkel. Annyira nem gáz...
- Már megint kérdezős napod van?
- És ha igen?- nevetek.
- Akkor sipirc...- öltözni. Gondolom így akarta befejezni, de nyílt a konyha ajtó és megjöttek a vendégek.
- Kecske? Te két embernek számítasz?- néztem meglepetten Revre. Senki sem volt vele.
- Zoey!- ütött vállon Katie.
- Katie segíts! Nem akar jönni!- nézett Katiere kérlelően Rev.
- Zoey! Átöltözöl, mindjárt jövünk!- adta ki a parancsot és elmentek.
Hát nem fogok átöltözni! Eddig is minden reggel a pizsamámban reggeliztem, ezen a szokásomon senki kedvéért nem változtatok. 
- Ne nyafogj már!- hallottam meg Katie hangját. -Kicsire volt állítva!
- Attól még a sokkoló az sokkoló! Egyébként is mióta hordasz te magadnál ilyeneket?- ez Zacky. Biztos, hogy ő.
- Apám adta kölcsön, én meg elfelejtettem visszaadni- válaszolta Katie. Ekkor nyitottak be. Én még mindig a pulton ültem pizsamában, amit Katie nem nagyon díjazott. -Zoey! Most felmész!- mutatott a lépcsőre.
- És ha nem?- kérdeztem vissza. -Akkor mi lesz?
- Akkor kivágom a nyelved, hogy ne tudj többet kérdezni!- mondta idegesen.
- Tényleg?
- Fejezd be, mert megfojtalak!
- Képes lennél rá?
- Hagyd abba!
- Miért? Csak nem idegesít?
- NEM BAZD MEG!- kész, eddig bírta.
- Oké, akkor befejeztem- nevettem. -Viszont pizsamában maradok. Ez az ára azért, mert a házban káromkodtál.
- Menj a tudod hova a hülye szabályaiddal együtt!- mondta még mindig idegesen.
-Akkor eszünk, vagy mi lesz?- ugortam le a pultról, de megszédültem, és csak Zackynek köszönhetem, hogy  nem kerültem közelebbi ismeretségbe a padlóval. -Kösz- morogtam és helyet foglaltam.
A reggeli csendesen telt. Na jó, most hazudtam, az én részemről telt csendesen. Meg Zackyéről. Mi ugyanis csak azt hallgattuk, hogy Katiék nyáladzanak. Nem volt egy kellemes élmény, a cukorborsómnál (ami hihetetlen, de Rev szájából jött) kiköptem azt a falatot, ami a számban volt. Na és ki talált el? Zackyt. Szégyenkezve kértem bocsánatot, de ő csak nevetett. Mintha még mindig együtt lennénk. Teljesen úgy viselkedik. Ezért most legszívesebben leordítanám a fejét. Ha ez csak álarc, akkor vegyen föl valami átlátszóbbat, legalább annyira, hogy egy nagyon kicsit látszódjon rajta, hogy megviselte a szakításunk. De nem. Mintha örülne neki. 
Amikor befejeztem az evést azonnal fölakartam menni, de Katie megállított. 
- Maradsz!- fogta meg a csuklómat és szigorúan a szemembe nézett. 
- Oké anyu!- vágtam egy fintort. Semmi kedvem nem volt maradni, de nem akarom totálisan kikészíteni Katiet, amikor még csak most jött vissza. 
- Tartozunk egy vallomással- kezdte el Katie. 
- Mivel?- akadtam ki. -Arra célzol?- kérdeztem feszülten. 
- Igen- bólintott.
- De hát az eskü- sziszegtem a fogam között. 
- Zoey, azt most félre kell raknunk!- nézett rám szigorúan. 
- NEM!- ordítottam. -Ha eddig nem raktuk félre, akkor most sem fogjuk! 
- Nekem van egy...- kezdte el Katie, de a szájára raktam a kezemet. Éreztem, hogy megnyalja, de nem érdekelt. 
- KATIE! Ha most félre rakod az esküt, akkor én apámhoz költözöm!- fenyegettem meg. 
- Los Angeles nincs olyan messze- szólt közbe Rev. 
- Az nincs, de csak annyi a bökkenő, hogy...
- Londonban él- fejezte be helyettem Zacky. Mi van itt? Katie tud a nőről, Zacky meg az apámról. Már nem is lehetnek titkaim? 
- Te meg- lettem hirtelen mérges rá. 
- Apád mondta- válaszolta meg a kimondatlan kérdést. -Nálam hagytad a mobilod és hívott. Gondoltam nem lehet abból baj, ha felveszem- vont vállat. 
- Akkor hol tartottam?- kérdezett közbe Katie, aki már levette magáról a kezem. -Megvan! 
- Ez mikor volt?- néztem Zackyre figyelmen kívül hagyni Katiet. 
- Amikor még nálam aludtál- vágta rá.
- AKKOR MI A FASZÉRT HAGYTÁL ELMENNI "APÁMHOZ"?- akadtam ki. 
- Egyszerűen jobbnak láttam békén hagyni. Nem szoktad megengedni senkinek sem, hogy úgy mond "megértse az érzéseidet". Viszont én szívesen nyújtottam volna támaszt. Ahogy most is. Csak te nem engeded. Szerinted egyébként miért vagyok itt?- tette fel a kérdést. 
- Őszintén? Nem tudom. Eddig nem nagyon csináltál mást, minthogy megbántottál- válaszoltam, miközben mélyen a szemébe néztem.
- Nem akartalak- szinte már suttogta, aztán kirohant a házból. Én meg utána. Nem engedem lelépni. Azt csinálom, amit neki kellett volna amikor én léptem le. Megállítani és tisztázni a dolgokat. 
Úgy három utcán át futottam utána, miközben az eső is eleredt. Szép. Senki sem nézett hülyének pizsamában és házi mamuszban, ami egyébként kutyás volt. Végül aztán utol értem. Megfogtam a csuklóját, de nem nézett felém.
- Nézd, én nem azt mondom, hogy beszéljük meg és kezdjük újra. Egyszerűen csak tudni szeretném, hogy mi bennem a hiba, ami miatt ez történt!- szinte már kiabáltam, hogy meghallja. Fránya eső. 
- A hiba?- fordult felém. -Nem engedsz magadhoz közel, nem osztod meg a problémáidat. Azt hiszed, hogy mindent megtudsz oldani egyedül, hogy az érzelmeket magadba tudod zárni. Én viszont nem akarok egy olyan kapcsolatot, amiben nem tudom, hogy mit él át a párom. Egyszerűen attól szenvedtem, hogy te szenvedtél mellettem- mondta megenyhült hangon, miközben végig a szemembe nézett. 
- Megpróbálok változni, de nem ígérek semmit- ráztam meg a fejem. -Az is lehet, hogy csak egyszerűen nem egymásnak lettünk teremtve. Neked egy másik lányt szán a sors, nekem meg néhány macskát- mondtam, ő meg felnevetett. 
- Viccelsz? Csak most jöttem rá, hogy te képes vagy magadból hülyét csinálni miattam!- mondta, és rámutatott a pizsamámra. 
- Nem ez az első alkalom- mondtam mosolyogva. Egyre közelebb hajolt hozzám, majdnem megcsókolt, de akkor meghallottam egy hangot a közvetlen közelből.
- Gyertek be gyerekek, mert megfáztok!- miért most? Te, aki látod a jövőt, minek cseszegetsz engem? 
- Muszáj volt itt utolérjelek?- súgtam Zacky fülébe. 
- Szóval már ez is az én hibám?- kérdezett vissza mosolyogva, miközben bementünk D.G. házába.
- Akkor most... barátok?- tettem föl idegesen a kérdést, remélve, hogy mást mond. 
- Barátok- bólint rá mosolyogva. 
Én hülye! Legközelebb azt kérdezem, hogy: akkor most járunk? Mennyivel szebben hangzott volna! Most viszont hülyének nézne, ha most rögtön kijavítanám magam. Várjuk csak! Miért öten vagyunk a négy helyett?