Zacky nem válaszolt. Most talán hagyom egy kicsit. Majd holnap rendesen kifaggatom.
Pont amikor egyedül maradtam, mert a fiúk mentek erre az aláírásos izére (sosem fogom megjegyezni a nevét) amikor Zoey felhívott.
- Szia!- köszöntem bele.
- Csá!- köszönt vissza. -Milyen... uh. Hol is vagytok?
- Londonban, és csodálatos! Teljesen más, mint HB! Majd otthon bővebben is mesélek róla. Veletek mi van? Még nem haltatok éhen?
- Ha-ha-ha. Megfulladok a röhögéstől- válaszolt kicsit gúnyosan. -Hiányoztok! Nem tudok senkivel sem elmenni inni!- panaszolta.
- Ez szörnyű! Hogy-hogy?
- Jack ellenzi a piát. Az otthoni készleteinket kiöntötte a wc-be!- mondta felháborodottan.
- MI??? MÉG A WHISKYMET IS?- akadtam ki én is.
- Nem, azt megmentettem Mr. Sasszemtől- válaszolta gúnyosan - Még a fehérneműs fiókomat is átkutatta! Szerinted a whiskydnek mennyi esélye volt a túl élésre?
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! Miért mondtad el? Most gyászolhatok!
- Te kérdezted! Vess magadra! Most viszont mennem kell, befejezzük az albumot. Szia!
- Szia! -nyomtam ki.
Ez az izé nagyon unalmas volt a részemről, hiszen mást sem csináltam csak álltam és néztem. Már majdnem elaludtam, amikor végre végeztek. Elmentünk kajálni, majd szó szerint futnunk kellett, hogy ne késsék le a fellépésüket. Áldom azt a barmot, aki így osztotta be az idejüket!
A koncert csodálatos volt! Ugyanúgy izgultam, mint amikor Zoey lép fel. Idegesen számoltam vissza, csak itt az volt a különbség, hogy nem hadarták be a végét, hanem Jimmy megcsókolt és beült a dobok mögé. Olyan hiány érzetem lett. Egy koncerten sem voltam még Zoey nélkül. Még emlékszem életem első koncertjére...
"- Zoey! Tudod milyen mérges lesz apám, ha rá jön, hogy megszöktem?- néztem kétségbe esetten a barátnőmre, aki éppen jogosítvány nélkül (!) vezetett.
- Katie! Ne szúrd el a szórakozásunkat jó? -nézett rám egy pillanatra, majd tekintete újra az útra meredt. -Én elszöktem plusz elloptam apám kocsiját. Ha ez kiderül, ki lesz nagyobb bajban? Inkább élvezd amíg lehet!
Így tettem. Nem érdekelt az, hogy a szüleim mennyire ki fognak akadni, csak az, hogy élvezzem. Ez volt életem első koncertje, és nem akartam egész végig aggódni. Szabadtéri koncert volt. Az előadó nevére már nem emlékszem. Valami amatőr banda, akik megpróbáltak híresek lenni, de nem sikerült nekik. Viszont ha megkérdezed, hogy mi volt a harmadik szám dallama, én el tudom neked dúdolni. Annyira megfogott a zene, hogy sosem fogok elfelejteni egyetlen egy dallamot sem.
Azon a koncerten hívtak föl először és utoljára a színpadra. El kellett énekelnem a kedvenc számomat. Akkor már senkit sem érdekelt a hallgatók közül, hogy milyen hamisan éneklek. Élvezték. Ahogy én is. Zoey teli torokból üvöltött, biztatott. Az volt a legjobb érzés a világon. Akkor értettem meg, hogy a zenészeknek mennyit jelent a barátai támogatása. Megfogadtam, hogy örökké Zoey mellett leszek, még ha meg is utál."ű
Magamban nevetek ezen az emlékképen, majd a fiúk elkezdik a koncertet. Annyira jól játszottak, hogy egyre nagyobb bűntudatom lett. Zoey ezt nem látja, nincsen mellettem. Az az én nem vagyok mellette. Ő neki nem volt választása, nekem viszont igen. Mindig mellette szerettem volna lenni, de ebben a pillanatban megvilágosodtam: ez nem lehetséges.
Amikor Jessica anyja után nyomoztam (az eredmények még nem jöttek meg) akkor sem voltam mellette, de azt az ő érdekében tettem. Most viszont a saját önzőségem miatt hagytam hátra. Nagyon rossz előérzetem van. Ebből nem fog jó kisülni.
Persze, ott van Jack és Dora. Ők talán egy kis időre helyettesítenek. Meg Jessica. Hozzá is bármikor át mehet. Mégis bűntudatom van. Nem tudom, hogy miért.
Nekem csak néhány másodpercnek tűnt az egész, de igazából órák teltek el. Véget ért a koncert. A fiúk mosolyogva jöttek le a színpadról, de én holtsápadt voltam. Láttam egy képet. Zoey holtan, Jack karjaiban. Nincsen mellettük senki. Dora kiabál. Egy ajtó választja el őket. Jack nem engedi be. Nem akarja, hogy meglássa Zoey holttestét. Egy másik kép. Itt Zoey él. Egy esküvőn vagyunk. Nem látom a szerelmes párt. Felállok, tapssal köszöntöm az arát, amint végig megy a sorok között. De hiszen Zoey az! Körül nézek. Itt vannak a fiúk, Jack, Dora, Jessica, Zoey apja, D.G. És aztán megpillantom a vőlegényt. Zacky az! Várj! Van itt még egy furcsa dolog! Valami van a kezemben. Egy tenyér? Egy kisfiú tenyere? Mi a fasz folyik itt?! Ez anyának hívott! Ne már! Lenézek, hogy minden egyes apró részletet lássak. De aztán még egy változást észlelek magamon. Terhes vagyok. Oké, ezt már tényleg nem hiszem el. Jimmy ül mellettem, a hasamat simogatja. Hála istennek! Ezek szerint ő az apa. Na, oké, ennyire azért ne menjünk előre. Van rajtam gyűrű, vagy házasságon kívül szülök neki gyerekeket? Ezt már nincs időm megnézni, mert a távolból hallom a nevemet, és felébredek...
[Jessica szemszöge]
- Jessica, lejönnél egy percre?- kiált föl D.G.
- Egy pillanat!- kelek föl az ágyról,és már rohanok is le. D.G. nagyon kedves velem, segít elbújnom, az a legkevesebb, hogy mindenben megpróbálok neki segíteni, amiben csak tudok.
- Nem tudod nekem elérni valahogy Katiet?- néz rám kérlelően.
- Eltudom. Mit akar tőle kérdezni?- kérdeztem kedvesen, és elővettem a mobilomat.
- Biztos lenne sok kérdése, hogy mi történik vele- felelte. Többet nem kérdeztem, csak elmagyaráztam, hogy a füléhez kell tartania a készüléket, és úgy kell beszélni, majd mentem is vissza a szobámba.
Folytattam azt a rajzot, amit tegnap kezdtem el. Nem a legjobb művem, de azért tűrhető. Mondjuk, remélem a "modell" sosem fogja megtalálni. Tegnap nagyon bánatos voltam, hogy nem mehetek el a turnéra a többiekkel. Néha olyan itt, mintha egy fogoly lennék. Még az udvarra sem mehetek ki. Nagyon hiányoznak a többiek. Persze, mindig van valaki, aki jobban hiányzik mint bárki más. Még nem vallottam be neki, de készülök rá. Naponta vagy hatszor elmondom egy tükör előtt különböző hangnemben, hogy : "Lehet, hogy elfogsz utasítani, de el akarom mondani. Synyster Gates, én szeretlek téged!" A rajzom is őt ábrázolja. Sosem fogom neki önszántamból megmutatni, mert magamhoz képest is bénát alkottam. Talán majd csinálok egy jobbat...
[Katie szemszöge]
A hotelben vagyunk. Állítólag elájultam, és ők fölhoztak. Mindenki miattam aggódik, én padig Zoey miatt. Nem merem velük ezt megosztani. Akkor elrontanám a kedvüket. Még az sem biztos, hogy ezek a képek valóra válnak majd. Nincs köztük összefüggés, nincs értelme az egésznek. Talán csak bealudtam és álom volt az egész.
- Mi is történt pontosan?- kérdezem meg halkan rekedtes hangon.
- Amikor kiléptünk holtsápadt voltál- kezdte el Matt. -Valami olyasmit mondtál, hogy az nem történhet meg, az arcodra kiült a félelem. Aztán mosolyogni kezdtél, majd hirtelen az kezdett el érdekelni, hogy az állítólagos gyerekeid kitől vannak. Majd valamilyen gyűrűt kerestél, aztán elájultál. Tényleg nem emlékszel erre?- néz rám kérdően.
- Nem- rázom meg a fejem. -Nem tudom mi üthetett belém, sajnálom. Többször nem fog előfordulni.
- Tényleg jól vagy már?- aggódik értem Jimmy.
- Persze!- mosolygok rá biztatóan.
Ekkor elkezdett csörögni a mobilom. Syn volt hozzá a legközelebb, így úgy adta át, hogy Jessica hív. Csakhogy a hang az nem az övé volt.
- Haló!- szólt bele D.G. kicsit hangosabban a kelleténél, így mindenki hallotta.
- Nem kell ilyen hangosan -szóltam vissza nevetve.
- Még sosem használtam ilyet, sajnálom- nevetett ő is. Átmentem a saját szobámba és magamra zártam az ajtót. Muszáj kiderítenem, hogy történt-e valami Zoeyval.
- Miért hívtál fel?- kérdeztem meg.
- Tudom, hogy beleláttál a jövőbe -váltott komolyra. -Csak azt nem, hogy mit láttál. El kell mondanod. Akkor talán segíthetek.
Szóról szóra elmondtam neki mindet, amit láttam. Erre ő azt mondta, mivel két képet láttam, még mindig lehet változtatni a sorsán. Remélem, végül az esküvő fog megvalósulni. Sajnos, ebben még csak reménykedhetek. Miután befejeztük a telefonálást, eldöntöttem magamban, hogy haza kell mennem. Muszáj Zoeynak segítenem. Nem hagyhatom egyedül. Főleg úgy, hogy amikor meghalt, én nem voltam mellette. Ezt nem hagyhatom. Ha meg is hal, ott akarok állni, és enyhíteni a fájdalmain.
Eléjük álltam, és már éppen szólásra nyitottam a számat, amikor Jimmy lépett mellém.
- Nincs kedved eljönni vacsorázni?- néz rám kérlelően. Legszívesebben leültetném, hogy ezt halasszuk későbbre, mert valami fontosat akarok mondani, de helyette ezt válaszolom:
- De, mehetünk!- mosolygok rá. Sajnos az iránta érzett érzelmeim mindig győznek...
Elindultunk. Csak mi ketten. Egy limuzin várt a hotel előtt. Minket. Kicsit gyanakodva, de beültem. Majd rácsaptam az ajtót Jimmyre véletlenül. Utána pedig kinevettem, ahogy a fejét fogva szállt be mellém. Egy ideig csendben ültünk, majd kiszálltunk egy csendes kis étteremnél. Ott megvacsoráztunk. Néha vágtam egy fintort, mert eszembe jutott, hogy mit süthettek bele. Ezen Jimmy nevet. Majd én is. Egyszerűen minden tökéletes. A vacsora után már nem Limuzinnal megyünk vissza, hanem sétálunk. Itt minden olyan szép. Bár, sosem hagynám ott HB-t egy ilyen városért.
- Katie- fordított maga felé Jimmy. -Én szeretlek mindennél jobban, remélem te is viszonozod ezt. Szeretnék kérni, vagyis, kérdezni valamit- pirul el a tévesztésén, majd féltérdre ereszkedik. -Hozzám jössz felségül?- vesz elő a zsebéből egy ékszeres dobozt. Egy kicsit meglepődök, baromira örülök. Nem bírom kinyögni az igent, annyira izgatott vagyok. Ő viszont egyre csalódottabb képet vág, minél tovább húzom az időt. De nem tudom kinyögni azt a nyomorult igent! Közelítsük meg máshogy.
- Attól függ! Mennyibe került a gyűrű?- mosolyodok el, majd ő is megenyhül. Megmutatja a gyűrűt. Egyszerűen elképesztő volt. Olyan amiről midig is álmodtam. Felhúzta az ujjamra, majd hevesen megcsókolt, és hatalmas vigyorral a képünkön egymás kezét fogva haladunk tovább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése